Blogspot

PDF Nyomtatás

Káros-e a fogfehérítés?

 

Első vélemény

Nem! A fogfehéritő anyagok PH értéke semleges vagy közel semleges, de semmiképpen sem káros. A közhiedelemmel ellentétben nem a zománcfelszin maratásával, hanem oxidáció révén érik el a kivánt eredményt. A fogak szövetszerkezetében így bizonyítottan nem idéznek elő semmiféle változást. Nyugodtan kijelenthető, hogy sem a zománcréteg, sem a dentin nem károsodik. A kezelést követően felléphet a fogak kisebb mértékű hideg- meleg érzékenysége, amely néhány nap alatt elmúlik, illetve megfelelő fluoridos kezeléssel elmulasztható. Annak ellenére, hogy semmiféle károsító hatás nem bizonyított nem célszerű fogfehérítő kezelés alkalmazása a terhesség és a szoptatás időtartama alatt. A fogfehérítők hatása sajnos nem végleges! Azonban 2-3 év elteltével, sokkal kisebb energia ráfordítással a hatás felfrissíthető.

Második vélemény

Tudományos tanulmányok minden kétséget kizáróan alátámasztják, hogy a fogorvosi ellenőrzés mellett végzett, szakszerű fogfehérítés teljesen biztonságos és nem károsítja a fogakat, illetve a fogínyt. A kezelés után a fognyakak átmenetileg érzékenyebbé válnak, de ez a hatás rövid idő elteltével megszűnik. Ez elsősorban azokat a pácienseket érinti, akiknek fogínye visszahúzódott illetve ezek foggyökerei szabadon vannak.

Ezzel szemben az otthon, fogorvosi felügyelet nélkül végzett fogfehérítés számos problémát okozhat: sok esetben fájdalmas, hosszantartó fogérzékenységet vált ki, ami miatt a páciens gyakran meg is szakítja a kezelést. A fehérítősín olykor fogínygyulladást is okozhat. Szintén nem szabad alábecsülni a fogak túlfehérítését (overbleaching). Ha a homebleaching során túlzottan hosszú ideig fehérítünk vagy túl erős fehérítő gélt használunk, akkor a metszőfogak átlátszóvá válhatnak. Mindennek az a következménye, hogy a kékes-fekete részek jelennek meg a fogakon, amelyet már nem lehet korrigálni.